Mától jegyezhető a Magyar Állampapír Plusz
2019.06.03.

Mától jegyezhető a minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító, egyszerű konstrukciójú, könnyen elérhető és adómentes Magyar Állampapír Plusz – jelentette be Varga Mihály az új megtakarítási formát bemutató sajtótájékoztatón.


A Magyar Állampapír Plusz az egyik legbiztonságosabb befektetés, emellett magas, öt év alatt összességben 27,35 százalékos hozamot biztosít, amely a magyar családok jövedelmét növeli és a hazai gazdaságot erősíti – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: a konstrukció évről-évre növekvő hozamot kínál, fél év után évi 3,5 százalékot, egy év után 4 százalék kamatot fizet, majd a kamat évente fél százalékponttal növekszik, így az ötödik év végére eléri a 6 százalékot. A miniszter emlékeztetett, hogy a június elsejét követően kibocsátott lakossági állampapírok, így a Magyar Állampapír Plusz után sem kell kamatadót fizetni. A MÁP Plusz emellett rugalmas is: a kamatforduló napjától számított öt munkanapon keresztül 100 százalékon, azaz veszteség nélkül visszaváltható az addig elért kamatokkal együtt, de az év bármely más napján is hazavihető 99,75 százalékos árfolyamon.

A MÁP Plusz elérhető lesz a Magyar Államkincstár és a Magyar Posta kirendeltségein, a lakástakarék-hálózaton keresztül, valamint a kereskedelmi bankok fiókjaiban, és lehetőség nyílik online-jegyzésre is.